Vissza nem térítendő támogatás mikro-, kis- és középvállalkozások számára a munkakörülmények fejlesztése céljából. Pályázat szándéka a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések minimalizálása, a munkafeltételek modernizálása és a megelőzés elősegítése annak érdekében, hogy növekedjen a versenyképesség. Az elsődleges célok között szerepelnek a munkahelyi balesetek és sérülések, foglalkozási megbetegedések és halálesetek, valamint a munkaképtelenség vagy az egészségkárosodás miatti részleges munkaképesség elvesztésének megelőzése.
Munkakörülmények fejlesztése (GINOP Plusz-3.2.5-24) pályázat
A rendelkezésre álló forrás legalább 4,5 Mrd Ft, melyet két szakaszban fognak valószínűleg meghirdetni. Az első szakaszt követően, a tapasztalatokat figyelembe véve változásokat eszközölhetnek a támogatás módszertanában.
Budapestre és Pest megyében a forrás 10%-át tervezik elkölteni, ami 450 millió Ft.
A négy leghátrányosabb régióban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország) pedig legalább a 65%-át, ami közel 3 milliárd Ft. A maradék 1 milliárd Ft pedig Közép és Nyugat-Dunántúlon kerül szétosztásra.
Támogatást igénylők köre
Azok a mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak pályázatot benyújtani, akik:
- rendelkeznek legalább egy lezárt, beszámolóval alátámasztott, teljes üzleti évvel
- Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni cégek
- éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
- legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján saját tőkéjük pozitív,
- legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti nettó árbevétel összege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét
- megelőző 3 naptári éven belül NEM kötelezték jogerősen legalább 2.000.000 Ft összegű munkavédelmi bírság megfizetésére
- rendezett munkaügyi kapcsolatai vannak
- köztartozásmentes
Továbbá a pályázathoz tartozik pontozásos szempontrendszer, ahol minimum 50 pont elérése kötelező.
Projekt területi korlátozása
A támogatás országosan elérhető, de vannak szabályok, amelyeket be kell tartani, ha valaki több telephelyre is szeretne pályázatot benyújtani. Ezek a következők:
- Egy vállalkozás egy megyében egyszer részesülhet támogatásban.
- Egy vállalkozás ugyanazon kérelmében egy megyén belül több telephelyére is igényelhet támogatást.
- Egy vállalkozás országosan legfeljebb két megyében nyújthat be támogatást.
A projekt megvalósításának helyszínének a támogatási kérelem benyújtásakor már be kell lennie jegyezve. A támogatási kérelem benyújtásától kezdve per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a vállalkozás jogosult az igényre), valamint alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. Ha a telephely bérelt, csak mobil eszközök beszerzésére van lehetőség.
Támogatható tevékenységek
Munkavédelmi eszközbeszerzés
Az elszámolható költségek olyan eszközökre vonatkoznak, melyek fő célja a munkavédelem szintjének emelése, és amelyek legalább 1 éven át használhatók munkavédelmi célokra. Minden olyan gép, eszköz, szerszám vagy berendezés, amelyet a munkavégzés során alkalmaznak vagy kapcsolódik hozzá (kivéve az egyéni védőeszközöket), beleértve:
- Munkahely védelmi szint növelése (pl. fényérzékelős védőberendezések beszerzése védőajtó helyett, alacsonyabb zajszintű vagy jobb munkahelyi légállapotot biztosító elszívó berendezések)
- Egyéni védőeszközök helyettesítése kollektív védelemmel
- Jelzőberendezések és felügyeleti rendszerek beszerzése, korszerűsítése, fejlesztése (például folyamatos munkahelyi légtérmérés biztosítása időszakos helyett)
- Munkahelyi zaj és rezgésvédelem szintjének növelése
- Munkahelyi megvilágítás javítása (például tevékenységhez jobban illeszkedő színdinamika, szemnek pihentetőbb fény)
- Ergonómiai fejlesztések (például ergonomikus munkaasztalok, székek, tárolóeszközök a fogyatékkal élő munkavállalók számára is)
- Kézi tevékenységek támogatása magasabb munkavédelmi szintű segédeszközökkel vagy gépi munkaeszközökkel
- Anyagtárolás, raktározás fejlesztése, gépesítése, automatizálása a munkavédelem és munkabiztonság javítása érdekében
- Veszélyes technológia kiváltása kevésbe veszélyessel
Az egy vállalkozás által tervezett munkavédelmi eszköz legmagasabb nettó beszerzési ára nem haladhatja meg a 2 000 000 Ft-ot.
Támogatás formája, mértéke, összege
A támogatás vissza nem térítendő támogatás és intenzitása maximum 100%.
A támogatás minimum összege 500 000 Ft, de maximum 20 000 000 Ft.
Az igényelhető maximális támogatás 1 000 000 Ft/fő a támogatás megvalósítási helyszínén/helyszínein foglalkoztatottak számát figyelembe véve, de figyelembe véve a 20 millió Ft-os maximum összeget.
Fenntartási kötelezettség
A támogatásból beszerzett eszközt a záró elszámolás elfogadásától számított 12 hónapig kell fenntartani. Egyéni védőeszközök elhasználódása esetén saját költségen kell pótolni, és azt követően 12 hónapon belül be kell számolni róla.
Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődését és szívesen pályázna, vegye fel velünk a kapcsolatot vagy töltse ki az alábbi előminősítési adatlapunkat és munkatársunk megkeresi Önt: